Talán így nem is annyira fáj, hogy elmúlt a nyár

Written by  B.Z. 2019.08.26.

Elsőként a Gyöngyszem oviban adatk át az új játszóeszközöket.

Már az óvoda kapuinak szeptember 2-ai megnyitása előtt, augusztus 21-én benépesült egy napra Pestszentimrén a Gyöngyszem óvoda, ahol az önkormányzat óvodai játszóeszközmegújítási programja első állomásaként új eszközökkel ismerkedhettek meg az ovisok.

gyongyszem1

gyonygszem2

gyongyszem3gyonygszem4


A korábbi nevelési év augusztus 31-ei zárása előtt, már e hónap 21-én megnyitották Pestszentimrén, a Gyöngyszem óvodában a következő évet azzal, hogy átadták az intézmény udvarán az új játszóeszközöket, amelyeket a gyerekek azonnal birtokukba is vettek.
Gajdosné Szabó Anita a gyerekek szabad levegőn való mozgásának fontosságára hívta fel a figyelmet, amihez az óvoda esztétikus és biztonságos környezetet nyújt. Az óvodavezető hozzátette: annak, hogy mivel játszhatnak a gyerekek az udvaron, mindig vannak anyagi korlátai. Ezért is köszönet illeti az önkormányzatot, hogy támogatásával most 1 millió 270 ezer forint értékű játszóeszközökkel gazdagodott az óvoda.
Ughy Attila a saját gyerekkori tapasztalatait osztotta meg, amikor annak idején a tanévkezdéskor nagy érdeklődéssel figyelte a társaival, hogy mi az, ami megváltozott, milyen újdonságok születtek az elmúlt évhez képest. A polgármester szerint ha vannak ilyen új eszközök, akkor talán nem is annyira fáj, hogy elmúlt a nyár és vége van a vakációnak.
– Számunkra nagyon fontos, hogy érezzék a gyerekek az óvodákban is, hogy időről időre történnek olyan változások, mint például most a játszóeszközök gyarapodása. Ez egy kicsit mindig könnyebbé, érdekesebbé teszi az évkezdést – tette hozzá Ughy Attila.
Galgóczy Zoltán büszkeségét fejezte ki azért, mert sikerült a kerületben elindítani egy tudatos, tervszerű játszóeszköz-fejlesztési programot, aminek az első állomása a Gyöngyszem óvoda. A területért felelős alpolgármester hangsúlyozta, hogy ezen kívül további 19 óvodában készülnek el ezekben a hetekben az új játszóeszközök gyors és minőségi kivitelben.
– Azzal együtt is nagy öröm a mostani fejlesztés, hogy az elmúlt években a Gyöngyszem óvodában csoportszoba-fejlesztés volt, valamint tornaterem épült, illetve ovi-focipályát is avattak – mondta Galgóczy Zoltán.
A hamarosan 45. születésnapját ünneplő Gyöngyszem óvodában átadott játszóeszközök az egyensúly javítását szolgálják, amelyeket a gyerekek rögtön ki is próbáltak.