Büszkeségünk: a magyar animáció

Written by  G.A. 2019.11.27.

A Mézga család bemutatásának 50. évfordulóját ünnepelve a 85 éve született Nepp Józsefre emlékezett a VII. Országos Rajzfilmünnep.

A Mézga család bemutatásának 50. évfordulóját ünnepelve a 85 éve született Nepp Józsefre emlékezett a VII. Országos Rajzfilmünnep. A Kondor Béla Közösségi Ház – mint a rendezvénysorozat kerületi zászlós hajója – immár harmadik alkalommal várta és fogadta november 17-én a rajzfilmek kedvelőit.

VAA 4279 copy

VAA 4285 copy

VAA 4293 copy

Idén fél évszázada, hogy a Mézga család megszületett. A sorozat munkálataiban íróként és rendezőként is részt vett a 2017-ben elhunyt Nepp József, akinek számos más alkotása is látható volt a rajzfilmünnepen. A közösségi ház két terméből hol a Mézga család, hol a Gusztáv, a Kérem a következőt! vagy a Gréti kutya sorozat jellegzetes zenéje, szövege, illetve egyedi hanghatása szivárgott ki.
A rendezvény nem titkolt célja az, hogy az ország minél több településére juttassák el a rajz- és animációs filmek kultúráját, és hogy minél több felnőttet csalogassanak be az animációs filmek világába. Bátran kijelenthető, hogy a terv dupla sikert hozott. Ugyanis a kimondottan a gyermekek figyelmébe ajánlott rajzfilmeket szemmel láthatóan a kísérő szülők is élvezték, majd a felnőttesebb alkotások vetítése során az apróságok is okosabbnál okosabb kérdésekkel, észrevételekkel bombázták a kísérőiket, azaz aput, anyut, esetenként a nagyszülőket.
A vetítések mellett arcfestés és kézműves foglalkozás is színesítette a rajzfilmünnep vasárnapját.