A következő félévben elkészül az új helyi építési szabályzat

Written by  Bodzay Zoltán 2019.12.19.

Közmeghallgatásra hívták Pestszentlőrinc-Pestszentimre lakosait december 12-én a polgármesteri hivatal testületi termébe, ahol számos kérdésre választ kaphattak a kerület vezetőitől.


Az érdeklődők a közérdekű kérdéseiket, javaslataikat előzetesen is megírhatták és bedobhatták a polgármesteri hivatal portáján elhelyezett gyűjtőládába, továbbíthatták e-mailben, vagy a helyszínen is megfogalmazhattak azokat. Érdeklődőkben és felvetésekben nem volt hiány, amit az is bizonyít, hogy a programra annyian voltak kíváncsiak, hogy a testületi teremben pótszékeket kellett elhelyezni.


Élhető környezet


A közmeghallgatás fő témája az élhető épített környezet kialakítása és a zöldfelületek fokozott védelme érdekében készülő új kerületi építési szabályzat volt. Jól kiválasztott témának bizonyult ez, mert láthatóan nagy érdeklődést váltott ki a közönségből. Ettől függetlenül a megjelent XVIII. kerületi lakosok a környezetüket érintő bármilyen ügyben feltehették kérdéseiket, amelyekre a polgármester, az alpolgármesterek, a jelen levő képviselők és az önkormányzat szakemberei válaszoltak.
A készülő építési szabályzat egyes elemeiről Petrovai László beszélt. Az alpolgármester elmondta, hogy a polgármesteri hivatal főépítészi csoportja tájékoztatót készített arról, hogy a kerületi építkezésekkel kapcsolatosan milyen új rendelkezések várhatók a jövőben. Hozzátette: az előkészítő fázisban lévő szabályzat a remények szerint mintegy fél év múlva kerül a képviselő-testület elé, akkor lehet szavazni róla.

kozmeg1

kozmeg2

kozmeg3

kozmeg4

kozmeg5


A főépítészi csoport által összeállított bemutatóból a jelenlevők megtudhatták, mi is az a kerületi építési szabályzat, és hogyan járulhat hozzá az élhető épített környezet kialakításához és a zöldfelületek fokozott védelméhez. Az előadásban elhangzott, hogy a szabályzat a helyi sajátosságoknak megfelelően határozza meg az építkezések feltételeit. Az elmúlt években újabb igények jelentek meg, ezeket és a korábbi évek tervezési tapasztalatait is belefoglalták az új tervbe.


Kertvárosi övezet?


A szabályozás tervezésekor a készítők két fontos célt tűztek ki: az egyik a kertvárosi lakókörnyezetben a komfortérzet fenntartása volt, a másik a kerület lakhatóbbá, élhetőbbé tétele.
Ennek érdekében a kertes házas övezetekben szabályozni kívánják az épületek elhelyezését és korlátozni a számukat. Korlátozni kívánják az egy telekre felépíthető lakások számát és a telekösszevonásokat is. Ezzel kapcsolatban a közmeghallgatáson felszólalók elmondták, hogy egyes építési vállalkozók nincsenek figyelemmel a csendes kertes házas övezetek lakóira akkor, amikor a lehető legtöbb lakást kívánják felhúzni, „társasházi övezetté” alakítva így a környéket.

 

Autók és lombok


A gépkocsik tárolásának a szabályozását szintén szigorítani akarják. Ez jelenleg egy lakáshoz egy parkolót ír elő, de a tapasztalatok szerint a lakásokhoz több autó tartozik, amelyek parkolását nem az utcán, hanem a telken belül kell majd megoldani. Bizonyos kisvárosias paraméterű, de kertvárosi jellegű övezetekben a jelenlegi 65 százalékos beépíthetőséget visszavennék maximum 35 százalékosra, míg a minimális zöldfelületet 50 százalékban határoznák meg.
Az új elképzelés a közterületi zöldfelületekre vonatkozóan is tartamaz új előírásokat. Így például minden negyedik gépkocsi-várakozó hely után egy nagy lombkoronát nevelő fát kell ültetni, a lakótelepi közterületek felújításakor pedig minden megkezdett száz négyzetméter után szükséges hasonló fát telepíteni.


Kérdések, válaszok


A készülő kerületi építési szabályzat előzetes tájékoztatási szakaszában, 2018 februárjában már volt egy lakossági fórum, amelyen javaslatokat tehettek a kerületi lakosok. A terv következő partnerségi szakaszában, 2020 első félévében szintén szerveznek egy fórumot, amelyen lehetőség lesz erre.
A közmeghallgatásra előzetesen elküldött kérdésekre, javaslatokra Szaniszló Sándor polgármester válaszolt. A kérdések között most is szerepeltek olyanok, amelyekre az önkormányzatnak kismértékű a befolyása, vagy egyáltalán nincsen, ezért a polgármester megígérte, hogy a hiteles tájékoztatás érdekében az adott illetékeshez – az elektromos, a közlekedési vagy a kertészeti szolgáltatóhoz – fordul, s ennek alapján írásos választ ad majd a kérdezőknek.