Koronavírus: Az óvodai beiratkozás menete a 2020/2021 tanévre.

Written by  2020.04.01.

 

A veszélyhelyzet miatt az óvodai beiratkozás időpontja és módja változik. A beiratkozás elektronikusan vagy az intézménnyel egyeztetett módon történik 2020. április 2. és 21. között.



A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdő napjától (2020. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A rendelkezés célja, hogy gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.

A köznevelésért felelős miniszter határozata alapján a 2020/2021. óvodai nevelési évre történő beiratkozás az előző évektől eltérően a személyes kontaktust elkerülve elektronikusan (e-mailben), vagy az intézménnyel egyeztetett módon történik.

Kérjük a szülők támogató együttműködését az óvodai beiratkozás során!

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzati óvodák elérhetősége, a körzethatárok, az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésére az alapító okiratuk szerint jogosult óvodák és a SZÁNDÉKNYILATKOZAT az alábbi linken érhető el:

https://www.bp18.hu/intezmenyek/ovodak-iskolak

  • Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre Önkormányzati óvodák körzete:

https://www.bp18.hu/images/dokumentumok/intezmenyek/oktatasi-intezmenyek/2018/ovodaszerintijegyzekmod.pdf

  • Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre Önkormányzati óvodák elérhetősége:

https://www.bp18.hu/images/%C3%B3vod%C3%A1k_el%C3%A9rhet%C5%91s%C3%A9ge_beiratkoz%C3%A1shozV%C3%89GLEGES.docx

 

  • Az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésére az alapító okiratuk szerint jogosult óvodák címe:

https://www.bp18.hu/images/ovodai_beiratkoz%C3%A1s_Saj%C3%A1tos_nevel%C3%A9si_ig%C3%A9ny%C5%B1_gyermekeket_fogad%C3%B3_XVIII_V%C3%89GLEGES.docx

  • Szándéknyilatkozat

            https://www.bp18.hu/images/ovodai_beiratkozas_Sz%C3%A1nd%C3%A9kbejelent%C3%A9s_%C3%B3vodai-felv%C3%A9telre_V%C3%89GLEGES.doc

 

A Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Főosztálya az óvodai beiratkozásról további tájékoztatást ad: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen, valamint a +36 1/296 1420, illetve a +3630 973 4404 telefonszámokon.

A KÖRZETES -lakcímkártyán szereplő állandó lakhely szerinti- ÓVODÁBA

A GYERMEK AUTOMATIKUSAN FELVÉTELRE KERÜL,

az Oktatási Hivatal adatbázisa alapján. A szülőnek további teendője nincs!

 

 

Amennyiben a szülő nem a körzetes óvodába szeretné gyermekét beíratni, SZÁNDÉKNYILATKOZAT kitöltésével jelezze igényét a választott óvoda felé.

  • ha a szülő választott – nem lakcímkártya szerinti körzetes – óvodába kívánja beíratni a gyermeket, akkor a szándéknyilatkozatot eljuttatja a választott intézménybe e-mail útján 2020. április 17-ig.
  • SZÁNDÉKNYILATKOZAT beadásának indokai:
  1. az óvoda körzetében való életvitelszerű tartózkodás (lakcímkártyával nem, de egyéb más módon igazolt (védőnői igazolás, albérleti szerződés)
  2. gyermekének testvére(i) a választott (nem körzetes) óvodába járnak
  3. gyermeke SNI szakértői véleménnyel rendelkezik
  4. egyéb, fent nem említett szempontok
  • Felhívjuk azon szülők figyelmét, akinek gyermeke szakértői véleménnyel rendelkezik a szándéknyilatkozatot abba az intézménybe juttassa el, amely a szakértői vélemény szerinti ellátásra jogosult óvoda.
  • Ha a szülő a gyermeket nem kerületi óvodába, vagy nem önkormányzati fenntartású intézménybe kívánja beíratni, arról e-mail útján szíveskedjék értesíteni 2020. április 17-ig a lakóhelye szerinti körzetes óvodát.
  • A szülő a beiratkozás időpontjában a gyermek óvodakezdésének elhalasztását kéri, illetve külföldi tartózkodás esetén értesítse a körzetes óvodát 2020. április 17-ig e-mailben értesítse.

Mi a teendő, ha a szülő szeretné engedélyeztetni gyermeke óvodakezdésének elhalasztását?
A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a szülők – legkésőbb a tárgyév május 25-éig benyújtott – kérelemben kérelmezhetik a területileg illetékes járási hivatalnál gyermekük óvodakezdésének halasztását. A járási hivatal a szülői kérelem alapján, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson történő részvétel alól annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, ha ezt a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásával kapcsolatban forduljanak a lakóhelyük alapján területileg illetékes járási hivatalhoz.

Mi a teendő, ha a szülő éppen külföldön él vagy költözik, ezért gyermeke nem kezdi meg Magyarországon az óvodai nevelést?

A hatályos jogszabályok értelmében 2020. január 1-jétől abban az esetben, ha az óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az az Oktatási Hivatal részére be kell jelenteni A bejelentéshez használható űrlap az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpontban Külföldi távozás bejelentése pontjából vagy https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre távozás bejelentése oldalról közvetlenül letölthető. Elektronikus kitöltést követően aláírva az Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály 1363 Budapest, Pf.19. címre szükséges megküldeni.