Lehetünk-e a legvirágosabbak Magyarországon?

Written by  2015.07.16.
Ismét nevezett az önkormányzat a Virágos Magyarországért környezetszépítő pályázatra. A zsűrizés július 14-én zajlott a kerületben.
Kerületünk különösen jó adottságokkal rendelkezik a zöldfelületek tekintetében – derült ki Banyár László előadásából. A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Virágos Magyarországért országos környezetszépítő verseny zsűritagjainak mutatta be Pestszentlőrinc és Pestszentimre parkjait, erdőit, virágoskertjeit, játszótereit, fasorait és egyéb zöldterületeit július 14-én.

A vezérigazgató a bemutatójában arra is felhívta a figyelmet, hogy a parkosítás, a virágok és fák telepítése, gondozása mellett az önkormányzat gondot fordít az energetikai fejlesztésekre is, amelyek ugyancsak a „zöld kerület” megvalósítását szolgálják. Ahogyan a csatornázási program is, amely ugyan fővárosi beruházás, ám számos kerületi finanszírozású kísérőprojektet igényel. Mint elmondta, a környezetszépítő programok között említhetjük a játszóterek karbantartását, a megrongálódott utcatáblák cseréjét vagy éppen azokat a hulladékgyűjtő akciókat is, amelyeket az önkormányzat maga szervez, vagy egy-egy országos kezdeményezéshez kapcsolódva valósít meg.
Az önkormányzat szándékai egyébként nem voltak ismeretlenek a döntéshozók előtt, hiszen a kerület részt vett már a versenyen, tavaly jutalomban is részesült az erőfeszítéseiért. A prezentációt követően a zsűri Banyár László, Kirrné Feicht Ágnes, az önkormányzat környezetvédelmi csoportjának vezetője és a hivatal szakemberei vezetésével megtekintette a versenybe benevezett területeket.
Eredmény novemberben születik.