Items filtered by date: Friday, 03 July 2020
Friday, 03 July 2020 11:04

Múzeumi Hírlevél – július 2.

 

TOMORY LAJOS MÚZEUM

Múzeumi Hírlevél – július 2.

múzeumi Nyári táborok– nyári nyitva tartások  – torma Imre 90

múzeumi Nyári tábor I.

Művészeink nyomában - A Tomory Lajos Múzeum nyári tábora

  1. június

 Az idei első helytörténeti tábor programját a művészet felszabadító, lélekgyógyító erejére építette Mayer Adél múzeumpedagógus és Szabó Zsófia művészettörténész. A hosszú, hétköznapokat felforgató időszak után, a járvány és következményeinek árnyékából kilépve, a XVIII. kerülethez kötődő művészek segítségével. A hagyományosan, júniusban tartott tábort idén nem kellett meghirdetni, már az előjelentkezésekkel betelt a létszám. A nyári tábort az érvényes járványügyi korlátozásokkal, kormányzati rendelkezésekkel összhangban tartottuk meg.

Szabó Zsófia művészettörténész segítségével a gyerekek megismerkedhettek Bene Géza mesés, szürrealizmusba hajló műveivel, Nemcsics Antal színprofesszor munkásságával, Szécsi Margit költészetével, Kondor Béla sokoldalú művészetével, és megtapasztalhatták az alkotás örömét.

Először egy térkép és elrejtett QR kódok segítségével fedezték fel a Kossuth teret. A játék során kiderült, mit vitt magával egy első világháborús katona a harctérre, hogy milyen közös motívumok díszítik Nagy László, Szécsi Margit mellszobrait, milyen állatok láthatóak a Sztehlo Gábor Gimnázium homlokzatán. A keresgélés után a park útjain, a szürke és szögletes univerzumból szökött aszfaltembereket vidították fel a gyerekek és varázsoltak nekik új világot, Kondor Béla munkásságát megismerve.

Majd a pestszentlőrinci művésztanár, Bene Géza kalandos életéről, világháborús visszaemlékezéseiből hallhattak részleteket. Közösen megfigyelték, milyen szokatlan elemeket rejtenek varázslatos szürreális tájképei. Ezután visszarepülve az időben, körülnéztek a szürrealizmus első alkotásai, Dalí, Magritte és Giorgio de Chirico képei között. Beszélgettünk a furcsa képzettársításokról, és saját, nyomasztó vagy éppen boldogító álmainkról. Végül régi kerületi képekből és a látványraktár tárgyainak fotóiból állították össze saját, szürreális montázsunkat, melyekhez nagyon kreatív, egyedi történetek születtek.

A következő nap izgalmas nyomozós játékkal indult.  Az egykor a Havanna lakótelep helyén állt Állami lakótelepen száz évvel ezelőtt elkövetett bűntényt kellett felderítenie a gyerekeknek egy interaktív társasjáték segítségével. Az elkövető leplezése után a Havanna-lakótelep egyik fennsíkján néztünk körbe. Szemügyre vettük a rózsaszín, sárga, zöld színharmóniákba burkolt paneltömböket és beszélgettünk arról, hogy Nemcsics Antal színprofesszor milyen szempontokat vett figyelembe a színek tervezésekor. Délután közösen állítottuk össze a színkört és megbeszéltük melyik szín, milyen hatással lehet ránk. Színország rejtelmeit jobban megismerve a gyerekek csoportokban készítették el absztrakt alkotásaikat, melyek egy-egy érzelmet jelenítenek meg. Az alkotásokból végül egy „érzelem doboz” született, melyben érzelmeinket tanultuk kifejezni és felismerni.

Szécsi Margit költőnő volt a táborunk utolsó napjának főszereplője. A Pestszentlőrincen született művész verseiben szeretettel emlékezik vissza az itt töltött gyermekévekre, azonban művészetének egyik jellemző motívuma a folytonos önvizsgálat és a független személyiség fontosságának hangsúlyozása. Írásaiban sokszor önmagát különböző szerepekben jeleníti meg, úgy mint lovag,  mint harcos, mint királynő ír magáról. Férje, Nagy László címert is rajzolt neki. Miután megismerkedtünk Szécsi Margit pestszentlőrinci gyermekkorával és egy-két megzenésített versével, egy fantáziát megmozgató játék segítségével ők maguk is különféle szerepekbe bújhattak, és ezek alapján megalkothatták saját „éncímerüket”.

A tábor idején a gyerekek maguk is alkotókká válhattak, a felszabadult és önfeledt alkotás során a megtapasztalhatták az önkifejezés művészi formáját. Bár az időjárás nem mindig kedvezett nekünk, egy-egy séta közben néhol elkapott bennünket zápor és szélvihar, azonban nem engedtük, hogy ez elrontsa a kedvünket, amit a fotók és elkészült alkotások is bizonyítanak.

Elindult a napközis tábor a Múzeum kertjében

A Bókay-család, az Úttörőház és a saját hagyományainkat követve, a Tomory Lajos Múzeum kertje 2020-ban is otthont ad a 18. kerületi gyermekeknek. Hétfőtől egészen augusztus 19-ig folyamatosan 3 csoport, 60 fő használja majd a kertben kialakított 3, egyenként 25 nm-es, sátorral védett foglalkoztató részt, illetve a kert közel 60%-át. Az erdős részben két kisebb beszélgető helyet, a gyümölcsös/virágos/zöldséges kertet és egy pályázati pénzből kialakított játszóhelyet. Emellett - ahogy sok éve - 20 foglalkozást tartunk a napközis táboros csoportoknak, továbbá pályázati forrásból különféle egyéb aktivitásokat, és 2 ingyenes bábszínházi előadást szervezünk majd a táboros gyermekeknek. Alapító névadónk, Tomory Lajos maga is intenzíven részt vett a kerületi gyermekek nyári táboroztatásában, szakkörök szervezésében, nekünk nincs más dolgunk, mint az ő tevékenységét folytatni.

Felhívás

Szeretettel várjuk a 8-12 éves gyerekeket a múzeum 2. nyári táborába, augusztus 24-28 között.

A tábor díja: 10 000 Ft/ fő. Jelentkezni a 20/531 7008-as telefonszámon vagy a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. emailcímen lehet.

nyári nyitvatartás  - 2020. július 1. és augusztus 31. között

múzeumsarok kiállítóterem
Szent Lőrinc sétány 2.

Kedd- péntek:10:00-18:00
Szombat:10.00-14.00

A kiállítóhely augusztus 24-28 között, a nyári tábor ideje alatt zárva.

 

pavilon galéria
1183 Kossuth tér

Trianon 100 - kirakat kiállítás

 

herrich-kiss villa
Margó Tivadar u. 116-118.

Az épület felújítási munkálatai miatt a kiállítóhely előreláthatóan augusztus 31-ig zárva.

havanna kiállítóhely
Havanna u. 9.

A kiállítóhely előreláthatóan augusztus 31-ig zárva tart.
A múzeum baráti körének programjairól a honlapunkon kap tájékoztatást.

Honlap: muzeum18ker.hu
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

torma Imre 90.

  1. születésnap - Torma Imre, az élő helytörténet

Június második felében jeles évfordulót ünnepelhettünk a múzeum főépületében. 90. születésnapja alkalmából a Herrich-Kiss villában köszönthettük a helytörténeti egykori munkatársát, a Traktormajálisok kezdeményezőjét, a máig aktív Torma Imrét
Torma Imre egész életét Pestszentlőrincen töltötte, a Kistext kolóniában nőtt fel. A traktorgyárban, a BKG-ban és a Malévnál is dolgozott. A gyűjteményhez még alapító névadónk, Tomory Lajos vette fel, és azóta is támaszkodhatunk helytörténeti tudására, segítségére. Évtizedeken keresztül gyűjtött interjúkat, dokumentumokat, számtalan fotósorozattal dokumentálta pl. az Üllői út változásait. Munkássága számtalan kiadványban, kiállításon hasznosult, hasznosul a mai napig. Jó egészséget és hosszú életet kívánunk neki!

Az ünnepeltnek e jeles alkalomból gratulált a XVIII. kerületi Szaniszló Sándor polgármester és Somody László alpolgármester, a XIX. kerületből Vinczek György alpolgármester, Stieber József és a Hofherr-Dutra Emléktársaság tagjai, Heilauf Zsuzsanna, a Tomory Lajos Múzeum vezetője és munkatársai.

A járvány miatt sokáig csak Imre bácsi erkélye alatt adott szerenádban gondolkodtunk, de születésnapjára szerencsére némileg csökkent a járványveszély. Reméljük, jövőre a Traktormajálison már egy sokkal nagyobb körben is megköszönthetjük.

 

TOMORY LAJOS MÚZEUM

1181 Budapest, Margó Tivadar u. 116-118.

Tel: 290-1585

    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Published in Hirdetmények