Iharos Sándor

Írta:  2015.08.20.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Díszpolgára (2008)

Iharos Sándor életpályája 1930. március 10-én Pestszentimréről, a Szélső utcából indult. A Budapesti Honvéd atlétája, az Iglói Mihály által kialakított világhírű magyar középtávfutó-iskola legismertebb személyisége. Ma már sporttörténelem.  Nevéhez 8 egyéni és négy váltó világrekord fűződik. 13-szoros magyar bajnok.  Az 1955-ös esztendő volt a legeredményesebb éve, és akkori teljesítményéért a magyarok közül elsőként és mindmáig egyedüliként a világ legjobb sportolójává választották. Ekkor kapta meg a sportvilág „Oszkárját” a  HELMSZ díjat, melyet Európában még senki nem kapott meg. Paavo Nurmin kívül Ő volt az egyetlen atléta aki 1500 métertől - 10.000 méterig, hét világcsúcsot tartott. Iharos Sándor 1952 és 1963 között 40 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. A pálya-, illetve a mezei futóbajnokságokon 30 alkalommal állhatott fel a győzelmi emelvény legmagasabb fokára. Visszavonulása után, 1962-ben atléta szakedzői oklevelet szerzett, majd 1964-től 1970-ig a Központi Sportiskola vezetőedzőjeként tevékenykedett. Régi tartozást egyenlített ki a képviselő-testület a cím adományozásával.

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 232

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 207

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 598

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 533

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 571

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 436

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 400

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 403

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 391

Tervek

Tervek

2020.01.03. 401

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 408

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 408