9000 négyzetméter aszfaltot kell javítani a tél végén

Írta:  2011.02.25.
Jelentős mennyiségű kátyú keletkezik a főváros közútjain egyetlen tél alatt. A XVIII. kerületben például 2011 elején mintegy 9000 négyzetméter úthibával kell számolni. Ennek kijavítása, karbantartása komoly összegeket emésztene fel, ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy a korábbi módszert költséghatékonyabb megoldásra cseréli.

Az aszfalthibák főváros szerte megkeserítik az autósok életét. Az utak terhelése miatt kátyúk az év minden szakában keletkeznek, de az aszfalt fő ellensége egyértelműen a hideg. Jellemző adat, hogy amíg például Pestszentlőinc-Pestszentimre önkormányzatának a saját kezelésébe tartozó útjain tavasztól őszig mintegy 2000 négyzetméter frissen keletkezett úthibát kell kijavítania, addig télen – az időjárás viszontagságaitól függően – ez 7000-12000 négyzetméter között alakul: a felmérések szerint 2011-ben 9000 négyzetmétert kell a tél végén helyreállítani.

Áttekinthető kivitelezés

Az utak karbantartására a korábbi városvezetés külsős cégeket szerződtetett, az új önkormányzat azonban ezt túlságosan költséges megoldásnak találja.
– Az önkormányzat minden területen arra törekszik, hogy a leghatékonyabb megoldást találja meg. A külsős szerződések mindenütt sokkal több pénzt vittek el a kerület kasszájából, mint az indokolt lett volna. A munkát most már a városüzemeltetés végzi. A kivitelező önkormányzati céget a hatékonyság növelése érdekében át kellett alakítanunk. Így a kivitelezés áttekinthető, ellenőrizhető, sokkal gyorsabb és olcsóbb, mint eddig – mondta el dr. Lévai István Zoltán alpolgármester.

Olcsóbb a városüzemeltető

A Városüzemeltető Nonprofit Kft. már az előző évben is 16 százalékkal olcsóbban dolgozott, mint a külsős cégek, ám a saját kapacitás nem volt elegendő arra, hogy a határidőket is tartani tudják. A mostani átszervezés – amely létszámbővítést és beruházást jelent – idén 15 százalékos megtakarítást eredményezhet.

Május közepéig
A városüzemeltetés szakemberei a munkálatokat több fázisban végzik. November és február között az időjárás nem teszi lehetővé a keletkezett károk tartós javítását, ilyenkor csak úgynevezett „futó kátyúzás” végezhető. A télen keletkezett kátyúk eltávolítása március 15. és május 15. között történik meghatározott szisztéma alapján.
A brigádok a kerület két legszélső pontján, Pestszentimrén, valamint Erzsébet- és Bélatelepen kezdenek, innen haladnak folyamatosan a központ felé. A különböző munkafázisokat két brigád összehangoltan végzi, így azok naponta 100-200 négyzetméter úthibát képesek helyre hozni. Az évközi javításokra mindössze egy-két havonta van szükség.
– Reméljük, hogy az átszervezés nem csak megtakarítást eredményez majd, hanem minden kerületi számára szembetűnő lesz: a problémának van gazdája – tette hozzá Lévai István Zoltán.
A kerület ezzel egyértelműen sokkal lakhatóbb lesz, bár az autósok valamennyi problémája nem oldódik meg. A főváros kezelésébe tartozó közutakon ugyanis nem az önkormányzat cége végzi el a javításokat.
 

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz