Biztonságosabbak lesznek a zenés, táncos programok

Írta:  2011.04.08.
A Nyugati téri West Balkán nevű szórakozóhelyen január közepén történt tragédia hatására a kormány hatósági engedélyhez köti a háromszáz résztvevőnél nagyobb beltéri, illetve az ezer látogatónál többet fogadó kültéri rendezvények szervezését.

Dr. Hunyadkürti Szilvia, a közigazgatási és hatósági iroda vezetője elmondta, hogy a rendelet szerint zenés, táncos rendezvény csak rendezvénytartási engedély birtokában tartható. Az engedélyt a rendezvény helye szerint illetékes önkormányzat jegyzője adja ki.
 
Kötelező szakhatósági vizsgálat
 
– Az eljárásban szakhatóságként részt vesz a népegészségügyi intézet, építéshatóság, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség, tűzoltóság, rendőrség – tette hozzá az irodavezető. – Az engedély iránti kérelmet a szórakozóhely üzemeltetője, szabadtéri rendezvény esetében a rendezvény szervezője nyújtja be.
Az engedélyezési eljárásban a jegyző a szakhatóságokkal közös helyszíni szemlét tart. Amennyiben az engedélyt a kérelmező megkapja, a rendezvényt nyilvántartásba veszi, igazolást állít ki és az önkormányzat honlapján közzéteszi.
Zenés, táncos programot csak a megfelelő képesítéssel rendelkező szervező tarthat.
A rendeletbe beépítették a fiatalkorúak belépésének és alkoholfogyasztásának a korlátozását.
 
Sportkastély
– Mindig nagyon odafigyeltünk a szükséges biztonsági előírások betartására – hangsúlyozta Szabó Renáta, a Pestszentimrei Sportkastély rendezvény-koordinátora. - Miután több olyan rendezvényünk van, amelyen 300 fő feletti részvétel várható, gyakran tart ellenőrzést a kerületi rendőrség és a tűzoltóság, azonban eddig mindent rendben talált. A sportkastély befogadóképessége általános rendezvények esetében 1200 fő. Kiemelt nagyobb nézőszámú programok esetében előzetes bejelentésre a tűzoltóság, rendőrség, ha szükséges, helyszíni bejárás alkalmával felülvizsgálatot tart, hogy egy váratlan helyzetben a szükséges kiürítést biztonságosan lehessen elvégezni. Rövidesen több nagy rendezvény színhelye lesz a Sportkastély. Hamarosan az X-Faktor és a Kárpátia-koncert következik, melyeket már bejelentettünk az említett hatóságoknál.
 
Rózsa Művelődéi Ház
– A művelődési ház befogadóképessége 300 fő, (székes, „színházi” berendezéssel) – mondta Szigeti Ferenc, a Rózsa Művelődési Ház műszaki vezetője. – Rendszeresen jönnek ellenőrizni a különböző hatóságoktól, eddig mindent rendben találtak. 
A művelődési ház menekülési útvonalai biztosítottak, a kiürítési kijáratok száma és mérete megfelelő. A jövőben, a Rózsában a rendezvények létszáma nem éri el a 300 főt. Ilyen lesz a „Tiszta kabaré-piszkos poénokkal” felnőtt színházi előadás, illetve a Retro Party, valamint a meseszínházi előadássorozat. Rendezvényeinken, amikor szükséges biztonsági szolgálatot is alkalmazunk, a létszámtól függően, valamint a művelődési ház dolgozói is besegítenek ezekhez a feladatokhoz.
Amennyiben olyan rendezvényünk volt, amikor nem színházi elrendezéssel működtünk, (koncert 300 fő feletti nézőszámmal) erre külön engedélyt és biztosítást kértünk a kerületi rendőrkapitányságtól.
 
Szigorították az engedélyezést
A kormányrendelet március 16-án lépett hatályba, és a hatálybalépésétől számított kilencven napon túl zenés, táncos rendezvény csak e rendelet szerinti engedéllyel tartható.