Nem kell már fázniuk az óvodásoknak

Írta:  2013.01.03.
Az önkormányzat saját anyagi forrásból biztosította a Pitypang óvoda évek óta esedékes teljes nyílászárócseréjét.
A Kondor Béla sétányon lévő Pitypang óvoda régi nyílászárói a 32 éves használat alatt oly mértékben tönkrementek, hogy az utóbbi pár évben mind a tisztításukat, mind a kinyitásukat – így a szellőztetést is – egyre nehezebben tudták megoldani az óvoda dolgozói. Nem beszélve arról, hogy a hőszigetelés semmilyen tekintetben nem felelt meg a mai szabványoknak.

Fáztak a gyerekek

– Nagyon vártuk már az ablakok és az ajtók cseréjét – mondta Knizner Anikó óvodavezető. – Az ablakok rossz szigetelése nagy hőveszteséget okozott, és a bejövő hideg miatt a gyerekek fáztak a csoportszobában. Külön érték, hogy a felújítás ebben a gazdasági helyzetben létrejöhetett, hiszen gyakorlatilag az óvoda összes külső homlokzaton lévő nyílászáróját ki kellett cserélni. A műanyag nyílászárók könnyen kezelhetők, ami felüdülés a régiek után.

Korábban az ablakoktól 1-1,5 méteres távolságban fáztak a gyerekek, így ott sem játszani, sem étkezni nem lehetett. Előfordult, hogy ezen a területen mindössze 14 Celsius fokot mértek az óvónők.
– Már most érezhető a változás, sokkal melegebbek a helyiségek – mondta az óvodavezető. – A szakemberek 10–30 százalékos energiamegtakarítást ígérnek, mi pedig reméljük, hogy rövidesen az egyedi fűtésmérés is megvalósul, illetve ígéretet kaptunk az épület külső szigetelésére is. Biztos vagyok benne, hogy ha az is elkészül majd, akkor a lehető legtöbb energiát spóroljuk meg.

Önerőből a gyerekekért

A munkálatokat megszervező Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Banyár László örömtelinek tartja, hogy egy régi igényt sikerült kielégíteni az óvoda felújításával. Ugyanis amiatt, hogy a fejlesztési terv évek óta tolódott, korábban minden évben elmaradt a nyílászárócsere, ami egyre komolyabb problémákat okozott, mert az elhasználódott nyílászárók már nem voltak javíthatók.
– Az önkormányzat saját költségvetési keretéből vállalta ezt a feladatot, és nagyon örülünk, hogy pályázati támogatás nélkül is meg tudtuk oldani ezt a régi gondot – mondta a városüzemeltető cég vezetője.

Az óvodának kisebb nehézséget okozott, hogy év közben történt a felújítás, de a szülői segítségnek is köszönhetően sikerült rugalmasan kezelni a helyzetet.
– Nagy feladat volt a 160 gyerek elhelyezése, miközben egy-egy csoportszoba falát éppen kibontották a munkások, de egy kis segítséggel és sok türelemmel áthidaltuk ezt a kényelmetlenséget – mondta Knizner Anikó.

Megújult a Vörösmarty is

A Pitypang óvodával egy időben a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium, a Hétszínvirág bölcsőde és a SOFI energetikai korszerűsítésében is jelentős előrelépés történt. Az utóbbi három intézményben a már megkezdett nyílászárócserék befejezése volt a cél. A külső nyílászárók cseréjének lebonyolítását az önkormányzat vállalta, a Városgazda Zrt. a pályáztatástól a szerződéskötésen át a műszaki ellenőrzésig tartó munkálatok koordinálásában segített, így mind a négy intézményben befejeződhettek az évek óta húzódó részleges nyílászárócserék.