PLER: Meg kell izzadni az NB I-es tagságért

Írta:  Róth Ferenc 2017.12.08.

Ismét a legjobbak közé igyekszik a lőrinci kézilabdacsapat.

Amikor a PLER férfi kézilabdázói két éve kiestek az NB I-ből, fogadkoztak: a következő szezont újra a legjobbak között kezdik. Nem sikerült végrehajtani a tervet, a csapat a másodosztályban maradt. Most, a 2017–18-as szezon őszének azt mondhatjuk, a kiegyensúlyozott szereplés után jó esély van a visszajutásra. A klub ügyvezetőjét és a szakma képviselőit azzal a kérdéssel kerestük meg, hogy a szezon végén csak a feljutást tartják-e elfogadható eredménynek.

23847087 1889587514414800 3161137534911718290 o

Elsőként Kovács Milán ügyvezetőt kérdeztük, s az ő válasza nem is lehetett más, mint az igen.

 

Ne hiányozzon…


– Amit megfogalmaztunk az első osztályból történő búcsúnk után, az egyetlen betűjében sem változott. A cél ugyanaz, hiszen a múltunk kötelez bennünket, s minél előbb szeretnénk elfelejteni ezt a kitérőt. Igaz, volt egy fájó százhalombattai vereség, de ez nem módosított az elképzeléseinken, mert továbbra is a feljutás a cél. Azt ma még nem tudjuk, mennyire fog hiányozni az elveszített két bajnoki pont, de bízom benne, hogy ezek nélkül is az első helyen végzünk, s ismét első osztályúak leszünk.
Elmondta az ügyvezető, hogy fiatal és sokra hivatott a lőrinci csapat.
– Mi nem költöttünk, nem költhettünk súlyos pénzeket játékosvásárlásra. Az esetleges hiányokat és az eligazolt játékosokat a saját utánpótlásunkból igyekeztünk megoldani. Olyan gyerekekből, akik nálunk járták végig a lépcsőfokokat, s érzelmileg is kötődnek hozzánk. A vereségünket botlásnak fogom fel, bízva abban, hogy nem lesz több a szezonban. A vereség után a Tatabánya és az Ajka ellen is nyerni tudtunk, ami azt erősíti, hogy egyben van a csapat, s a célja az első osztályú tagság.


Csak rövidzárlat volt


És hogyan látja a csapat szereplését Perger Zsolt vezetőedző?
– Szeretném hinni, hogy csak kisiklás volt, hogy csak balszerencse és botlás a százhalombattai. Azt láttam akkor, hogy bántja a játékosokat, de így is volt ez rendjén. Nem lehet ugyanis, hogy újabb sikertelen évet zárjunk, mert akkor ismét fel kell adnunk az álmainkat…
– A legutóbbi ellenfél az Ajka volt, amellyel szintén itthon játszottak. Jó ez?
– A remélt csarnoképítés miatt kicsit megváltoztattuk a találkozóink rendjét, azt viszont még nem tudjuk, hogy mikor kezdik építeni az új csarnokot. A lényeg az, hogy az Ajka ellen is Lőrincen léptünk pályára.
– Az eredmény azóta már ismert, magabiztosan nyert a PLER.
– Kilenc góllal voltunk jobbak, 32-23-ra nyertünk, s tovább tart a hármas csata, vagyis rajtunk kívül a Vecsés és a Győr is fel akar jutni. Nem lesz könnyű a dolgunk, most már nem szabad megbotlanunk, mert az első osztályt tűztük ki célul.

 

Utánpótlás mindig kell


A harmadik megkérdezett Hutvágner István, az utánpótlás-nevelésért felelős igazgató volt. Ő természetesen a PLER fiatal együtteseiről mondott véleményt, hozzátéve, hogy mint a felnőttek egykori edzője természetesen szorít a sikerükért.
– Ha jól megy a felnőtteknek, akkor azért kell biztosítani az utánpótlást, ha nem megy jól, akkor meg azért. Magyarán, nagyon oda kell figyelni arra, kiket adunk fel a felnőtt keretbe.
Azt is megtudtuk a szakembertől, hogy az utánpótlás kiemelt figyelmet kap, ami nem is csoda, hiszen a hat csapatot, a hozzávetőleg 150 fiatalt nem lehet másként „gardírozni”, csak precíz szervezéssel.
– Az utánpótlás-nevelésünk országosan elismert, így ez is kötelezi az edzőket arra, hogy a tudásuk maximumát adják.

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz