Bemutatkozik a Körösfői Riszegvirág Néptánccsoport

Írta:  Péntek László 2018.09.26.

Testvértelepülésünkön 2008 óta működik sikeresen a néptáncoktatás.


A Körösfői Kós Károly Általános Iskola keretein belül 2008-óta működik néptáncoktatás. A kezdetekben még ingoványos módon, több oktatócserével, kisebb-nagyobb szünetekkel, de idővel megerősödő csoport egyre inkább ragaszkodik néptáncóráihoz, s ragaszkodik így népi hagyományaihoz.
Az oktatás heti rendszerességgel, jelenleg két korosztályos csoportban folyik és kalotaszegi (Nádas-menti) táncokat tanítunk, tájékoztat Török Ferenc a tánccsoport vezetője. A 0-4. osztályosok csoportjában, differenciált módon, játékosan ismerkedünk a néptánccal, ennek mozgáskultúrájával, és szellemiségével. Kezdjük az alaplépésektől, így építve fel a táncot. Különösen fontos, hogy már ebben a korban elkezdjünk népdalainkkal, népi gyermekjátékokkal megismerkedni, így az egy órás próba egy meghatározott részét ennek szenteljük. Az 5-6. osztályosok csoportja heti másfél órában tanulja szervezetten ezt a műfajt, illetve immár népes középiskolás gárda is körvonalazódik a csoporton belül.

riszeg1

riszeg2

 

riszeg5

 

riszeg6

riszeg7

Az iskola 120 diákja közül 50-55 néptáncol, a próbákon pedig a néptáncoktatás mellett, helyet adunk mozgáskoordinációs gyakorlatoknak is, mondja Antal István iskola igazgató, majd így folytatja :- Számos ifjúsági találkozón, testvérvárosi-iskolai találkozókon, léptünk már fel (Felvidék-Hetény, Magyarország-Fertőd, Sárospatak, Budapest, Bugyi, Pásztó, stb.). Erdélyben több helyen, illetve itthon, Körösfőn is több alkalommal mutattuk be tudásunk, fejlődésünk a helyi nagyérdeműnek.
A csoport kiemelt támogatói: Körösfő község önkormányzata, illetve a Körösfői Kós Károly Iskola .

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz