A lányok jobban lőttek

Írta:  P.A. 2018.10.07.

Tizenkét általános iskola összesen 47 versenyzője vett részt a XVIII. kerületi Diákolimpia Dr. Prokopp Sándor Lövészversenyén.

Tizenkét általános iskola összesen 47 versenyzője vett részt a XVIII. kerületi Diákolimpia Dr. Prokopp Sándor Lövészversenyén. A Zila kávéház udvarán felállított sátorban a légpuska 10 méteres számában mérték össze tudásokat az ifjú lövészek.
Az 1912-es stockholmi olimpián a hadipuska 300 méteres számában bajnok Dr. Prokopp Sándor már kispesti lakosként is az egykor a mai kávéház helyén lévő lőtéren gyakorolt, majd Pestszentlőrincre költözve családjával gyermekei szinte itt nőttek fel. Erről is beszélt a verseny díjátadását megelőzően az olimpiai bajnok fia, Prokopp László, aki édesapja emlékét felidézve mesélt a fiataloknak az egykori lőtérről.

lovesz1

lovesz2

lovesz3

lovesz4


- Számomra szent hely ez a telek, az egykori lőtér, ami édesapám törzshelye volt. Ma már csak elképzelni lehet, hogyan nézett ki, meddig ért a lőtér, hiszen a 300 méter nagyon hosszú. Egy fa priccsen feküdtek a lövészek, és a találatokat távcsővel tudták ellenőrizni. Rossz nyelvek szerint a stockholmi olimpián puskára szerelt távcsövet használt a magyar csapat, de ez korabeli fényképek alapján is cáfolni tudom – utalt, mintegy érdekességként a bő egy évszázaddal ezelőtti pletykára Prokopp László.
A diákolimpia lövészversenyének díjait Lévai István Zoltán és Galgóczy Zoltán alpolgármesterek adták át. A fiúk versenyében a Kassa utcai Általános Iskola diákjai vitték a prímet, a bajnok Pálmai Ádám lett. A lányok mezőnyében a Darus utcaiak voltak a képzeletbeli dobogón, a győztes Gönczöl Lívia vezetésével. A csapatversenyt a Darus utcaiak nyerték a Kassa utcai, illetve a Kondor Béla Általános Iskola előtt.

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz