Csúcsforgalom a KRESZ-park átadásán

Írta:  B.Z. 2019.09.26.

Nem csak a kicsik hozták magukkal a kerékpárt és a rollert.

Több száz gyermek és felnőtt jelenlétében adták át szeptember 23-án a kerület KRESZ-parkját, ahol a sok érdeklődő gyermek és szülő részvételével mindjárt csúcsforgalom alakult ki a pályán és környezetében.

kresz1

kresz2

kresz3

kresz4

kresz5

 

Piaci forgatagnál is nagyobb érdeklődés övezte szeptember 23-án a Teleki és az Aranyeső utca, valamint a Piac tér közötti területen a KRESZ-park átadását. A környék utcái felől kisebb csoportokban, vagy egyenként a szüleikkel érkeztek a gyerekek, akik egy dologban mindenképpen azonosak voltak: kisebb-nagyobb kerékpárt vagy rollert hoztak magukkal, amivel aztán ellepték az új pályát.


Nagy lelkesedéssel


Ugyan a kerület több óvodájában is használhatnak a gyerekek Mini KRESZ-pályát, de olyan nagyméretű és a kerület valamennyi gyereke számára hozzáférhető még eddig nem volt, mint amilyen a lőrinci régi piac parkolója helyén most készült. Az új létesítményt az elmúlt néhány hónapban a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. szakemberei építettek.
Az egykor parkolónak használt helyen felépített pálya felülete a kerület legjellemzőbb útjait, tereit, közlekedési csomópontjait ábrázolja, ahol a terület régi funkciójától a mostani annyiban különbözik, hogy ezúttal nem állnak a járművek, hanem mozognak, illetve azokat gyerekek hajtják nagy lelkesedéssel.


Lelkük mélyén


Persze nem csak gyerekek, hiszen Ughy Attila megnyitó beszédében elárulta, hogy az átadás előtt kollegáival maga is kipróbálta saját kerékpárjával az útpályát.
– Lelkük mélyén a felnőttek is valamennyire gyermekek és szívesen kipróbálják az ilyen játszóhelyeket. Figyeljünk majd csak oda, ha a szürkülő őszi hétköznapokon elmegyünk az új KRESZ-park mellett, a gyerekeivel hány felnőtt is kipróbálja majd a pálya különböző forgalmi helyzeteit – hangsúlyozta a polgármester.
Ughy Attila elmondta, hogy a KRESZ-park létrehozásának ötlete kétfelől érkezett. Egyrészt Tóth Kálmán képviselőtől, másfelől a XVIII. kerületi Polgárok Egyesületétől jött a kérés, hogy olyan nagyszabású közlekedési parkot hozzon létre az önkormányzat, ahol a gyerekek az óvodai játszóudvarok szűkösebb lehetőségein túlmenően a mindennapi közlekedési helyzetekkel szinte azonos körülmények között ismerkedhetnek a szabályokkal.


Közlekedni tanulnak


A KRESZ-park különlegessége az, hogy tervezésénél és megépítésénél próbálták azokat a forgalmi helyzeteket kicsiben létrehozni, amelyekkel a kerületben is találkozhatnak a közlekedők. Így például a park közepén található körbe forgalom a Gilice tér közlekedését mintázza.
– Számomra azért fontos ez a beruházás, mert létrejöttével a gyerekek játékos körülmények között találkozhatnak az élet kihívásaival. Ilyen projektek teszik lehetővé, hogy minimalizáljuk a közlekedési balesetek kockázatait. Ezért fontos, hogy minél több gyerek tudjon a jövőben erre a helyre ellátogatni, ahol szakszerű vezetés mellett tanulhatják meg a táblák és az útburkolati jelek jelentését – mondta Ughy Attila.


A funkció maradt


Ricsóka-Müller Gyöngyi megosztotta azt az élményét, amikor a jelenlegi KRESZ-park helyén már nem működött a piac, sokan rutinpályaként használták a gépjárművezetés tanulása idején, így tehát a hely funkciója ma sem tér el lényegesen a korábbitól. Az átadó rendezvény fő szervezője elmondta, hogy napjainkban sok gyereket autóval visznek az iskolába, ezért nem baj, ha ebből a burokból kilépve a KRESZ-parkban megtanulják a gyerekek, hogy az életben hogy kell közlekedni akár gyalogosan, akár kerékpárral.
A megnyitó napján is kedvezett az időjárás a szervezőknek és a résztvevőknek, így a rendezvény gyermekközönsége kipróbálhatta a helyszínre települt rendőrségi számítógépes szimulációs játékokat, megtekinthette a mentőszolgálat mentőautóját, végignézhette a mentősök hasznos újjáélesztési bemutatóját is. A vállalkozó szelleműek rögtön egy KRESZ-suli oktatáson és versenyen vehettek részt, amelyen ajándékokat nyerhettek.


Járda és parkoló


Nem csak a KRESZ-park bizonyos kereszteződéseiben volt forgalmi dugó a megnyitó napján, hanem az új pálya egy elkerített részénél is sorbanállás volt tapasztalható, ahol elektromos autókon mehettek végig egy útszakaszon a gyerekek. Kovácsovics Fruzsina pedig gyermekkoncertjével szórakoztatta a közönséget.
A Teleki és az Aranyeső utca, valamint a Piac tér közötti területen az önkormányzat pénzeszközeiből megvalósuló beruházás keretében nem csupán a KRESZ-park készült el, hanem a hozzá tartozó járda is megújult, valamint padokat és szemétgyűjtő edényeket is létesítettek. E mellett pedig ha a kerület más részeiből érkeznek a szülők a gyerekeikkel, akkor az autók számára parkoló áll rendelkezésre.