Minőség az idősgondozásban

Írta:  2013.01.27.
Az újonnan létrehozott Életfa Szociális Szolgálat minőségi ellátást tud nyújtani a rászorulóknak.
Szeptemberben szervezetileg szétváltak a kerületi szociális szolgáltatók, de az újonnan létrehozott Életfa Szociális Szolgálat minőségi ellátást tud nyújtani a rászorulóknak. Az intézményi átalakítás révén ugyanakkor rövidült az adminisztratív feladatok elvégzésének ideje.
A szolgálat házi segítségnyújtással, szociális étkeztetéssel és nappali ellátással segíti a rászorulókat és az idős embereket.

– Az, hogy a központunk a Lakatos utcába költözött, nem jelent negatív változást az ellátásban, a korábbihoz hasonló, magas színvonalon tudjuk segíteni a rászorulókat – mondta Bakonyiné Bedő Noémi intézményvezető. – A házi segítségnyújtás a Lakatos utca 9. szám alatti központhoz tartozik. A szociális szolgáltatások itt és a telephelyeken is kérhetők, megrendelhetők. Azon túl, hogy csökkent az adminisztrációs idő, a Lakatostelepen élőknek most már nem kell messzire menniük azért, hogy a segítséget elintézzék, hanem végre a saját lakhelyük közelében, jobb körülmények között van saját szolgálatuk. Az önkormányzat tervei szerint még 2013-ban szeretnék a szolgáltatásokat nappali ellátással bővíteni a Lakatostelepen.
Nemcsak az idősek és a szociálisan rászorulók kapnak segítséget, hanem azok is, akik fizikai, mentális állapotuk miatt nem képesek magukat ellátni. A házi segítségnyújtásban ellátottak az egészségi állapotuknak megfelelő gondozásban részesülnek. A szolgálat a szociális étkeztetés keretében naponta egy alkalommal biztosít meleg ételt, amely a Gyömrői út 178. és a Gárdonyi Géza utca 14. alatti telephelyen helyben fogyasztható, de lehetőség van az étel elvitelére, vagy lehet kérni házhozszállítást is.
A telephelyeken hétköznap 8 és 16 óra között működik az idősek klubja, és a szolgálat munkatársai minden hónapban több programot is szerveznek a nyugdíjasok számára.

Az Életfa Szociális Szolgálat elérhetőségei
Életfa Szociális Szolgálat intézmény központ

Intézményvezető: Bakonyiné Bedő Noémi
Székhely: 1183 Budapest, Lakatos utca 9.
Telefon/fax: 292-4564
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ezüstfenyő Nappali Szolgálat: 1183 Budapest, Gyömrői út 178.
Telefon/fax: 292-4564
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Napraforgó Nappali Szolgálat: 1183 Budapest, Gárdonyi Géza utca 14.
Telefon/fax: 290-4804
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 
 

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz