Válogatott növendékek hangversenye

Írta:  2011.04.08.
Reprezentatív növendékhangversenyt rendezett a Dohnányi Ernő Zeneiskola március 26-án a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó növendékek részére a Városháza Dísztermében.

– Hosszú múltra tekint vissza a növendékhangverseny, hiszen a zeneiskola nagy hangsúlyt helyez a tehetséggondozásra – mondta Sánta Ferenc, a Dohnányi Ernő Zeneiskola igazgatója. – A második osztályos kortól a legnagyobbakig minden tanszakról részt vesznek a növendékek a hangversenyen. – Így minden tanár, minden tanszakról képet kap a legkiválóbb tanítványainak a teljesítményéről.
 
A tehetségnek sokféle jele van, ebből az első a felvételi szűrő. Ott is kitűnik, ha valakinek az átlagosnál jobb a ritmusérzéke, hallása.

A pedagógus számára nagyon szép, és nehéz feladat, hogy egy tehetséges gyereknek olyan egyéni haladást, egyéni tanrendet alakítson ki, ami a képességeit a felszínre hozza.
Húszféle hangszeren tanulnak a növendékek; a hárfa, cimbalom és az orgona kivételével minden klasszikus, valamint a citera népi hangszer közül választhatnak a zenei tanulmányuk során.
„A kiemelkedő tehetségű gyerekeknek igyekszünk minél több fellépési lehetőséget biztosítani. Ezt a célt szolgálja többek között a reprezentatív növendékhangverseny is. Ők már a színpadi rutint megszerezték más koncerteken, hiszen rendszeres szereplői a kerületi ünnepségeknek, közművelődési eseményeknek”– tette hozzá a zeneiskola igazgatója.
 
A tavasz varázsa dallamokban
Tavaszi hangversenyt tartott a Dohnányi Ernő Zeneiskola április 3-án a Pestszentlőrinci Mária Szeplőtlen Szíve Főplébánia templomban. Nagyböjt 4. vasárnapján, amikor a böjti szigor enyhül, szólhat az orgona, az oltárt virággal lehet díszíteni és a liturgia színe a rózsaszín. A koncerten fellépett az Ifjúsági Vonószenekar, a Főplébánia Vegyeskara, valamint Szilágyi Olga a zeneiskola magánénektanára, vezényelt Tóth Gergely József. 
 

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz