Skót dudaszó a lőrinci gyerekeknek

Írta:  2012.12.11.
A skót népzenével, közelebbről a dudaszóval ismerkedtek kerületi iskolások a Kondorban.
Skót dudák jellegzetes hangja töltötte be a Kondor Béla Közösségi Házat, ahol a XVIII. kerületi SOFI és más iskolák tanulói ismerkedhettek a skót népzenével és népviselettel egy valódi skótduda-zenekar segítségével.



A zenészek a DSB Charity alapítvány segítségével immár ötödik alkalommal látogattak el a kerületünkbe. A találkozó célja az, hogy felhívja a figyelmet a hátrányos helyzetű gyerekekre.
– Nagyon örülünk, hogy a DSB Charity ismét elhozta hozzánk ezeket a kiváló zenészeket, és hogy a gyerekek megismerkedhetnek egy másik európai ország kultúrájával és ezekkel a csodálatos hangszerekkel – mondta Csík Árpádné, a SOFI gyógypedagógusa, az Életjel Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az egyórás műsorban az új dalok mellett természetesen nem maradhatott el néhány tradicionális, itthon is ismert skót dallam, mint például a hazafiság szimbólumának is nevezhető Scotland the Brave. A műsor szünetében a gyerekek számos kérdést tettek fel a hangszerekkel és a zenészek hagyományos népviseletével kapcsolatban.

A Skócia különféle városaiból érkezett zenészekből álló zenekar vezetője szerint szakmailag nincs különbség abban, hogy felnőtt vagy gyermekközönségnek játszanak, de gyerekeknek játszani jobb érzés.