Színházról, kultúráról, hitről beszélt Eperjes Károly

Írta:  2013.03.12.
A Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola vendége volt február 27-én a Kossuth- és Jászai-díjas színművész, Eperjes Károly.
A Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola vendége volt február 27-én a Kossuth- és Jászai-díjas színművész, Eperjes Károly, aki kegyetlen őszinteséggel beszélt a kultúránkról, az egyházról, Isten és ember kapcsolatáról. Vagyis az életünkről.

Az iskola ebédlőjében fél hattól csaknem nyolc óráig tartó őszinte szóözön olyan volt, mint egy feledhetetlen és értékes monodráma. Taps ugyan nem szakította meg a néha nehezen kordában tartható gondolatfolyamot, ám amikor Eperjes Károly befejezte a mondandóját, a „publikum” olyan vastapsban részesítette őt, amely akár a Nemzeti Színház egykori hangos sikereihez is illett volna.
Ha már a színháznál, a kultúránál tartunk…
„Megsúgta” Eperjes, hogy volt egy hosszú éjszakán át tartó beszélgetése a Nemzeti direktorával, Alföldi Róberttel.
„Előtte, ha nem is voltunk jóban, de beszéltünk egymással. Azok az órák fordulatot hoztak. Azóta, ha tud, elkerül, szót sem váltunk egymással.”
Az elsősorban az iskola diákjainak a szüleiből álló hallgatóság rákérdezett ennek okára is. A válasz pofonegyszerű tényt, a rendezőre nézve pedig súlyos kritikát fogalmazott meg: „Madách tragédiáját bűn így színpadra vinni, és a nemzet színházában előállni vele.”
Az egymásba érő kulturális életről és politikáról alkotott véleménye oly határozott és makacs-nyakas, mint ő maga.

„Ami a kulturális életünket és az oktatást illeti, volna mit változtatni… Ha felmerülne a nevem kultuszminiszterként, egy dologba azonnal belevágnék. A felsőfokú angol nyelvvizsga megszerzésével is alátámasztanám, hogy komolyan veszem a dolgomat. A másik már nehezebb. Eleve csak akkor ülnék bele a székbe, ha elérhetném, hogy az ország valamennyi egyházi iskolájában naponta legyen hittanoktatás, s valamennyi iskolában napi testnevelés.”
Színpadot csinált az iskola ebédlőjéből Eperjes. A nagyérdemű pedig „esti sugárkoszorút” kapott hitből, kultúrából, mélységes, sok próbát kiállt igazságokból egy, mondhatni, Latinovits formátumú művésztől. Olyan valakitől, aki a magyarságáról is hitet adva oly valósághűen játszotta el a Hídemberben gróf Széchenyi István megőrülését, hogy azóta azt „Párizsban, a Sorbonne-on is oktatják”.