Egy pillanat margójára

Írta:  2015.05.11.
Folyamatos jelen – Present continuous címmel nyílt kiállítás május 5-én a Kondor Béla Közösségi Házban. Az 5KOR Képzőművész Csoport megalakulásának 10. évfordulóját ünnepli.

– Egy közösség életében kitüntetett foglalkozás a művészeké. Sőt talán az övék az egyik legfontosabb feladat, hiszen napirenden kell tartaniuk a gondolkodást. Alkotásaikon keresztül, saját látásmódjukkal mutatják be a minket körülvevő világ szépségeit és visszásságait, elvezetve minket arra a területre, amiből éppen akkor hiányt szenvedünk. Az 5KOR Képzőművész Csoport tortáján most már tíz gyertya ég, és remélem, hogy majd kétszer ennyi lángot is együtt fújhatunk el, hiszen az ilyen művészeti összefogások messzire viszik kerületünk hírnevét – mondta Ughy Attila polgármester az 5KOR jubileumi kiállításának megnyitóján.

Az 5KOR Képzőművész Csoport, vagyis Árvay Zolta, Bakos Tamás, Bodnár Imre, Huller Ágoston és Magyar József munkáit P. Szabó Ernő művészettörténész méltatta.

– Árvay Zolta művei újra és újra az idő problematikáját járják körül, melyet több műfajban változatos anyaghasználattal tár a néző elé. Nem tesz másként Magyar József sem, akinek a műveiben szereplő narrativitás eleve feltételezi az időben való folyamatos mozgást. Képeiből sosem hiányzik a humor, érzelmeit expresszív színekkel fejezi ki. Bakos Tamás alkotásaiban a kézzel merített papír és a belesűrített anyagok dominálnak. A klasszikus múlt és a jelen szálai Bodnár Imre mélynyomásos technikával készült grafikáiban találkoznak, hasonlóan Huller Ágoston képeihez, aki azt vallja, hogy a legkevesebb is elég a lehető legtöbb megragadásához – mondta a művészettörténész.
A tárlat nyitvatartási időben május 22-ig tekinthető meg a Kondor Béla Közösségi Házban.