A Gloriett brüsszeli megkoronázása

Írta:  2012.02.25.
Élen a tanulásban, élen a sportban. Ez motiválja a Gloriett Sportiskola 1999-es születésű focicsapatának a tagjait.
A korosztály a tavalyi tanév végén 4,5 fölötti tanulmányi átlagot ért el úgy, hogy megnyerte a BLSZ U13-as bajnokságát. A jó szereplés megkoronázásaként Brüsszelben vett részt a csapat két tornán, ahol a német Hertha Berlin, a Standard Liège, valamint több más belga, illetve francia klubcsapattal is megmérkőzött, végül pedig az olasz Internazionale mögött a középmezőny elején végzett.
Az idei szezonban az MLSZ kiemelt bajnokságában játszott a Gloriett, és az őszi szezon után egyedüli veretlenként a második az U13-as korosztály közép-nyugati csoportjában. Decemberben Aradon szerepeltek nemzetközi utánpótlástornán, ahol a legtöbb gólt rúgták, a legkevesebbet kapták, s négy győzelem mellett csak egy vereség került a nevük mellé. A lebonyolítás módja miatt ez csak a negyedik helyhez volt elegendő.
Az ez évi tervekben az is benne van, hogy május elején Szlovéniában részt vesznek a Cordial Cup selejtezőjén. Ha sikeresen, akkor a hónap végén az európai döntő következik. Előtte még a budapesti diákolimpia, utána pedig, a remények szerint, júniusban az országos döntő vár a csapatra. Néhányan már tudják, mit jelent ilyen rendezvényen részt venni, mert tavaly az egy évvel idősebbeknek megrendezett tornán nyertek.
Fontos, hogy ez a közösség nem zárt, a csapatba kerülésre adott a lehetőség kerületi és kerületen kívüli gyerekeknek egyaránt. Várnak mindenkit, aki nem csupán tömeg- és szabadidősportként, hanem a tanulás melletti fontos célként tekint a labdarúgásra. A fejlődést két edző és egy mozgáskoordinációs tréner segíti. További információk a www.etalon99.hu honlapon és Prisztai Viktor edzőtől kaphatók a 06-70-332-6534-es telefonszámon.