Ötkarikás kóstoló a Rózsában

Írta:  2012.05.18.
Ha netán valakit nem érintett még meg a július 27-én kezdődő XXX. Nyári Olimpiai Játékok hangulata, annak csupán annyi volt a dolga, hogy elsétáljon a Rózsa Művelődési Házba, s azon nyomban évszázados olimpiai utazáson vehetett részt.
Az önkormányzat rendezte olimpiai kiállítás a lehető legjobbkor jelezte: Pestszentlőrinc sportja rendkívül gazdag. Az autogramvadászok már az ünnepség kezdete előtt örülhettek. Két kincset érő aláírást is gyűjthettek, ráadásul mindkettőt kerületi kötődésű sportembertől. Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes öttusázó és Horváth Gábor kétszeres olimpiai bajnok kajak-kenus is ott volt a Rózsában. Az utóbbi nem érkezett üres kézzel. Elhozta azt a sokat próbált lapátját, amellyel megszámolhatatlan kilométert tett meg, s amelyet oly boldogan emelhetett a magasba a négyes csapat atlantai és sydneyi olimpiai elsősége után.
Szóval voltak sztárok a Rózsában. A napjainkból is, a közelmúltból is, sőt az elmúlt század első feléből is. Igaz, ők csak a gondosan összeállított, áttekinthető és akár „sportos történelemkönyvként” is felfogható tablókról köszöntek vissza – s köszönnek egészen június 15-ig – a látogatókra.
A legpatinásabb név azé az olimpiai bajnoké, aki pontosan száz esztendővel ezelőtt, 1912-ben szerzett dicsőséget. Prokopp Sándor, az egykori sportlövő képletesen ennek a kiállításnak is köszönhetően kap újabb aranyat.
Aztán itt vannak a maiak. Biztos londoni szereplő az ökölvívó Káté Gyula és az öttusázó Marosi Ádám. Szerencsés esetben mindketten felállhatnak a dobogóra.
Lévai István Zoltán alpolgármester a kiállítás megnyitóján elmondta, hogy tettek, események bizonyítják: Pestszentlőrinc és Pestszentimre sportos kerület, s a korábbiak mellett ez az esemény is erre utal, ezt erősíti.
Ha olimpiai bajnokokat nem avattak is a Rózsában, győztesek ezúttal is voltak. A megnyitó előtt rendezett olimpiai vetélkedő díjkiosztóján az általános iskolák versenyében a Darus Utcai Általános Iskola 64 ponttal szerezte meg az elsőséget, a középiskolások vetélkedését pedig 63 ponttal a Vörösmarty gimnázium tanulói nyerték.
A kiállítás rendezői – a PIHGY munkatársainak szakértő közreműködésével – külön tablóval figyeltek a kerületi paralimpikonokra és értelmi fogyatékosokra, a SOFI sportolóira. Az ő eredményeikre is büszkék lehetünk.

Büszkeségeink
A kiállítást a kerülethez kötődő alábbi olimpikonok emléktárgyaiból állították össze: Balogh Gábor (öttusázó), Horváth Gábor (kajak-kenus), Káté Gyula (ökölvívó), Hámori Zsuzsanna (szinkronúszó), Fodor Zoltán (birkózó), Kis Gábor (vízilabdázó), Marosi Ádám (öttusázó), Magyar Zoltán (tornász), Perényi Károlyné Weckinger Edit (tornász), Prokopp Sándor (sportlövő), Lendvay Péter (kézilabdázó), Kapros Anikó (teniszező), Harsányi Gergely (kézilabdázó), Zsíros Tibor (kosárlabdázó), Iharos Sándor (atléta), Oroszi Margit (tornász), Szabó János (atléta), Prouza Ottó (röplabdázó), Rudasné Antal Márta (atléta), Kovács Mihály (kézilabdázó).