Jöhet az utánpótlás

Írta:  2012.09.28.
Nem csak szavakkal dolgoznak a kerületben azért, hogy az FTC-PLER az utánpótlás-nevelésben is rangos helyet vívjon ki magának.
Bizonyára jó kedvre derítette az FTC-PLER Budapest kézilabdacsapatának vezetőit az az utánpótlástorna, amelyet magabiztosan nyert meg a fővárosi csapat. A második alkalommal kiírt, Gyöngyösön megrendezett négyes tornán, a Mátra Kupán első lett a gárda. A fiúk biztosan szerezték meg az elsőséget, jelezve ezzel azt is, hogy nem csupán szavakban figyelnek oda a klubnál az utánpótlás-nevelésre és annak fontosságára. A siker egyrészt azért emlékezetes, mert 40 ifjú csapat közül bizonyult a legjobbnak az FTC-PLER Budapest U10-es együttese, másrészt azért, mert a reményteli és sok tehetséget felvillantó együttes ezen a tornán lett igazán „naggyá”. Ugyanis Gyöngyösön váltott a csapat a szivacskézilabda-pályáról az egész pályás játékra és a 2 x 20 perces játékidőre. Úgy tűnik, a lehető legtökéletesebben sikerült az átállás.
A fiataljaink az Éles Kézisuli, a Gyönyösi KK és a Törökszentmiklósi KE elől hozták el az aranyérmet.

Kedvet csinálni a sportághoz

A szeptember közepén tartott toborzónapot is az utánpótlás-nevelés szélesítésének a jegyében rendezték meg. Azért, hogy az olimpiai sikereken (a magyar csapat a 4. helyen végzett) felbuzduló, elsősorban helyi fiatalok eljussanak hozzájuk, megismerjék az egyesületben folyó szakmai és nevelőmunkát, találkozzanak a szakemberekkel. Magyarán, hogy kedvet kapjanak ahhoz, hogy itt kézilabdázzanak.

Az FTC-PLER Budapest elsősorban kerületi gyerekekből álló csapatainak jól megy. A 2002-es gárda országos bajnok lett, s négy jelentős országos tornát is megnyert. Ahol csak elindult – egyetlen kivételével – mindent besöpört. A 9 évesek a 2. helyen végeztek a korosztályuk országos bajnokságában, tehát nem csak szóban kíséri figyelem a felnövekvő generációkat.

A Vajktól Vecsésig

Mint az utánpótlásra figyelő egyesületeknek, az FTC-PLER-nek is több kihelyezett részlege van, a Vajk, a Kandó, a Kastélydombi és a Csontváry iskolában is tartanak edzéseket. Ezeken túl Soroksáron és Vecsésen is keresik, kutatják a talentumokat. Mivel nem lehet elég korán a gyerekek elébe menni, két óvodában is tartanak amolyan rávezető, a mozgást és a labdát megszerettető edzéseket. Az egyik a Szivárvány óvoda, a másik egy soroksári óvoda.

A törpétől a bajnokig

Amelyik oviban helyet kapnak, ott a szakemberek máris megkezdik a munkát, játékos formában. Az edzések 70 százaléka különféle játékokból áll, ami természetesen labdával történik. A programot úgy állítják össze, hogy sok versenyt iktatnak be. Van dobó-, futó- és ügyességi verseny, amelyeknek köszönhetően egyetlen percig sem unatkoznak a gyerekek, mert ki ne szeretné legyőzni a másikat? A lényeg, hogy mindig más és más élményben részesüljenek azok, akik az első (futó)lépéseket megteszik afelé, hogy igazi sportember váljon belőlük. Jó példa lehet, hogy akik az egyesületben elkezdik a szivacskézilabdát, azok megállják, megtalálják a helyüket, s nem véletlen, hogy minimális a lemorzsolódás. A gyermek eközben észre sem veszi, hogy „kézis” lett belőle… 
Egy győzelem, egy döntetlen

A felnőtt férficsapat szeptember 11-én Orosházán lépett pályára, és aratott magabiztos, 7 gólos győzelmet (34-27). Szeptember 19-én a Balatonfüred ellen játszott az együttes, és 26-26-os döntetlent ért el.
 

Akikből valóban az lehet, azokat az egyesületben működő Törpe Kézi SE gondozza, figyeli, s innen kerülhetnek fel az FTC-PLER Budapest valamelyik korosztályos csapatába.
Fontos, hogy a kezdő csoportokban nem csupán fiúk, de lánykák is vannak, akiknek a „krémjét” a Malév SE-be irányítják át a szakemberek.