Erdélyt Európába!

Írta:  2015.02.03.
Erdélyben sok minden változott, mégis az anyaországtól elszakított magyar kisebbség jogaiért ma is küzdeni kell. Erre hívja fel a figyelmet egy pénteki rendezvény a Polgárok Házában.
Bár az elmúlt 25 esztendő során Romániában, ezen belül Erdélyben is sok minden változott, az anyaországtól elszakított magyar kisebbség jogaiért mai is küzdeni kell. Erre szeretnék felhívni a figyelmet február 6-án a Polgárok Házában 18 órakor kezdődő Erdélyt Európába című rendezvényen.

Negyedszázada az 1988-ban meghirdetett falurombolásra kívánta felhívni a nyugat-európai közvélemény figyelmét Okos Márton és Juhos Gábor, akik akkor gyalog tették meg a Budapesttől Párizsig tartó 1600 kilométeres. A Kalotaszegről és Érmellékről származó fiatalemberek a diktatúra elől menekültek Magyarországra, hogy fel tudják hívni a figyelmet a romániai viszonyokra.
Napjainkban szerencsére már nem a központilag szervezett falurombolásra kell irányítani a fókuszt, sokkal inkább más jogsérelmekre. Mert Románia hiába tagja az Európai Uniónak, a több tagállamban is alapnormának tekinthető autonómiáról hallani sem akar.
Okos Márton Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európába címmel írt könyvet az akkori útjukról. Azokat a dokumentumokat, újságcikkeket, fényképeket gyűjtötte egybe, amelyek a korántsem veszélytelen gyalogútjuk során születtek. Hiszen akkor még – 1989 nyarán, amikor a Securitate keze mindenhova elért – kevesen vették a bátorságot, hogy saját biztonságukat, sőt életüket is kockáztatva adják tudtul a Nyugatnak a diktatúra szörnyűséges terveit. A könyv tanulságai az autonómiaharcban is fontosak, hiszen a nyugat-európai közvélemény azóta sem érti jobban a romániai történéseket.
Február 6-án Okos Márton mutatja be a könyvét a Polgárok Házában, és az est díszvendégei között találjuk dr. Lomniczi Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét, valamint a 103 esztendős Tamás Aladárnét, akit Szlovákia a magyar állampolgársága miatt fosztott meg a szlovák állampolgárságától.
S. N. Zs.
 

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz