A projekt

dec. 07, 2019

Köszöntő, a projekt célja

Tisztelt kerületi polgárok!

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata 2016 augusztusában nyújtotta be a Fáy utca és környéke integrált szociális rehabilitációja című pályázatát 1,5 milliárd Ft támogatási igénnyel, amelyet a kiíró 2017 októberében érdemesnek ítélt támogatásra. E kedvező döntést a Támogatási Szerződés 2018 januári megkötése, majd pedig a projektfejlesztés periódusa követte. Ebben az időszakban a projekt műszaki tervezése, a szoft programok előkészítése, valamint a Megvalósíthatósági Tanulmány összeállítása zajlott le.

A VEKOP-6.2.1-15 „A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Budapesten” c. pályázati felhívás a Nemzetgazdasági Minisztérium (ma Pénzügyminisztérium) Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága által, 2016 tavaszán került kiírásra. A kiíró szándékai szerint integrált szociális jellegű rehabilitációt azokban a városrészekben kell megvalósítani, ahol kedvezőtlen a demográfiai helyzet, alacsony az iskolázottság, magas a tartós munkanélküliség szintje, összességében alacsony a társadalmi
státusz és erősen leromlott a fizikai környezet. A beavatkozások alapját az érintett városrészek lakófunkciójának erősítése, meglévő funkcióinak bővítése, fejlesztése, szociális, közösségi és közterületi funkciók kialakítása képezi. Két olyan nagyobb kiterjedésű és lélekszámú, ill. magas beépítésű lakóövezet található a XVIII. kerületben, ahol az ún. veszélyeztetett, illetve krízistömbök jelentősebb részben kimutathatóak, ez a Havanna-lakótelep, valamint a Fáy utca és környéke akcióterülete, jelen projekt utóbbi rehabilitációjáról szól.

Az akcióterület fejlesztésének átfogó célja a társadalmi-fizikai-gazdasági leszakadás megállítása, a kedvezőtlen folyamatok visszafordítása. A fő cél olyan fizikai és szociális környezet megteremtése, ahol a rendezett közterületek és közösségi terek, a minőségi lakásállomány, valamint a komplex,
különböző célcsoportok igényeit szolgáló programok lehetővé teszik a helyi lakosság integrációját és életminőségük javulását. Az előkészítés során kiemelt feladat volt az igényfelmérés, amely alapján meghatározásra kerültek a tevékenységek. Így az infrastrukturális fejlesztések, valamint a szoft programok egy széleskörű társadalmasítási folyamatra és az abból születő szociális koncepcióra támaszkodnak. A fejlesztések összhangban vannak a pályázati felhívás céljaival, a fejlesztés a felhívásban szereplő célokat teljesítik, illetve azokhoz járulnak hozzá.

Kérem, fogadják bizalommal a projektről szóló tájékoztató füzetünket. A projekt megvalósításával kapcsolatban keressék bizalommal a Városrehabilitáció18 Zrt. munkatársait.

„Tegyünk együtt egy modern és élhető lakókörnyezetért!”

Ughy Attila, polgármester

pdfFáy utca és környéke integrált szociális rehabilitációja c. projekt tájékoztató füzete

pdfFáy utca és környéke projekt szociális programfüzete

A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Nyugdíjas Akadémia keretében 2019. május 11-én elhangzott előadás Dr.Jászberényi József közreműködésével "Magyar Aldebaránok - A magyar szellem vezérlő csillagai a 20. században" címmel.

A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Nyugdíjas Akadémia keretében 2019. április 27-én elhangzott előadás Dr. Vitályos Eszter közreműködésével "Egészségügyi fejlesztések Magyarországon EU-forrásokból" címmel.

 A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Nyugdíjas Akadémia keretében 2019. április 13-án elhangzott előadás Dr. Kiss-Benedek József közreműködésével "Közel-Kelet, katonai biztonságpolitika, terrorizmus" címmel.

A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Nyugdíjas Akadémia keretében 2019. április 6-án elhangzott előadás Kovács György közreműködésével "Játszmák a családban" címmel.

A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Nyugdíjas Akadémia keretében 2019. március 23-án elhangzott előadás Dr. Báthory Orsolya közreműködésével "A könyvtárak átalakulása a posztmodern korban" címmel.

Kiadványaink

dec. 07, 2019

 

Közszolgálati 

Havanna Hetivásár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Nyugdíjas Akadémia keretében 2019. március 9-én elhangzott előadás Soós Eszter Petronella közreműködésével "Franciaország az EP-választás előtt" címmel. 

A Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Nyugdíjas Akadémia keretében 2019. február 16-án elhangzott előadás Dr. Jászberényi József közreműködésével "Félelmeink időskorban" címmel.

Hír naptár

« Február 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28          

Csatlakozz közösségünkhöz