BudapestAirport fejlec

A Budapest Airport hatósági döntés alapján megkezdte a Magyarország schengeni határánál belépésre jelentkező iráni állampolgárok egészségügyi szűrését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az új koronavírus kapcsán hozott hatósági intézkedések értelmében jelenleg a Kínából, Észak-Olaszországból és Dél-Koreából közvetlen járattal érkező, illetve a magyar schengeni határt átlépő iráni állampolgárok testhőmérséklet-mérését végzik a repülőtéren.

 

 


BudapestAirport fejlec

Hatósági döntés értelmében a Budapest Airport a közvetlen járattal kínai és észak-olasz városokból érkezők mellett megkezdi a Szöulból érkező utasok testhőmérséklet mérését is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A dél-koreai fővárosból a LOT lengyel légitársaság üzemeltet közvetlen járatot heti 3 alkalommal, amelyek hétfőn, szerdán és szombaton érkeznek Budapestre. Az első érintett járat szerdán 12:20-kor landol Budapesten.

 


Az elmúlt fél évben új internetes átverés szedi áldozatait, amely elsősorban a hazai, elsősorban az online szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat célozza meg. Az átverést a legtöbb szakember „túlfizetéses” átverésnek nevezi.

 

 

A jegyzők helyett a kormányhivatalok látják el 2020. március 1-től az elsőfokú építésügyi hatósági feladatokat (az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII.23.) Korm.rendelet 1. §, ill. 3. § értelmében).

A változás miatt az építési vagy használatbavételi engedélyezési eljárásokat nem a polgármesteri hivatalok, hanem a kormányhivatalok folytatják le.

2020. március 2. napjától a feladat ellátás helye a XVIII., XIX., XX., XXI. és XXIII. kerületek tekintetében:

Dél-pesti Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztály:
1102 Budapest, X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor u. 53-55.

Ügyfélfogadási idő:
hétfő: 13:00-16:00
szerda: 8:00-16:00
péntek: 8:00-12:00

 

 

 


matrix szamitogep adomanyHátrányos helyzetű, de tehetséges gyerekek igényelhetnek 2020-ban is tanulást segítő számítógépet vagy okos eszközt.

A Mátrix Közhasznú Alapítvány felzárkóztatást és esélyegyenlőséget biztosító támogatói programja révén hátrányos helyzetű családban élő, 10-14 év közötti gyerekek kaphatnak komplett (használt, de még jó állapotú) számítógépet vagy laptopot vagy tábla pc-t vagy más okos készüléket. A támogatásra jelentkezhet az osztályfőnök által minden olyan 10-14 év közötti gyermek, akinek 2 vagy több kiskorú testvére van, legutóbbi félévben a tanulmányi átlaga a 4-est eléri, otthonában nincs megfelelő minőségű számítógép. A jótékonysági programba felajánlók - támogatók is csatlakozhatnak. A www.matrixalapitvany.hu weboldalon ismerhető meg az informatikai adományozó program minden részlete.

 

 

 

 


Megnyitó: április 15. szerda 18 óra a PIK-ben

A kiállítást megnyitja:
Hucskóné Kovács Mária, a KASTÁR Egyesület elnöke

A vendégeket köszönti:
Lipcseyné Horváth Ágnes, a PIKHÁZ igazgatója

Közreműködik: Morschhauser Miklós festőművész

„A Társaság célja: a művészeti értékek, szépségek bemutatása a kerületben, de azon kívül is.

Szívesen elmegyünk kiállítani bárhová, természetesen elsősorban oda, ahová hívnak bennünket. Így jutottunk el más budapesti kerületbe, így volt tárlatunk a VI., VIII., IX., XI., XVIII. és a XXI. kerületben is. Meghívásra az ország több városában is rendeztünk tárlatot, pl. Kisvárda, Szeged, Zebegény.

A kiállítás címe árulkodó, úgy gondoljuk, hogy zuglói civil szervezet révén így tudunk méltóan bemutatkozni. A festő, fotó, iparművész szekció művészei a beadandó alkotásaikkal mutatják be kerületünk szépségét, egyben kifejezve a kerület iránti szeretetüket. Reményeink szerint ez a kiállításunk is öregbíti anyakerületünk jó hírét!

A kiállítás megtekinthető május 8-aig a Pestszentimrei Közösségi Ház nyitvatartási idejében.

 

 


Leder L. uj kep 2. 960x640

 

Időpontja: Április 24. péntek 18 óra
Helyszíne: Pestszentimrei Közösségi Ház

Válásmegelőzés apa szemmel, avagy ne rontsd el, amit nem muszáj

Az apák felelősségéről, hogy családjaink ne hulljanak szét.

„Mintha Csipkerózsika-álomból ébredtem volna fel, amikor a feleségem bejelentette, hogy válni akar - meséli egy családja egyben tartásáért küzdő édesapa. Azt gondoltam - folytatja -, hogy a válás az, ami velünk biztosan nem történhet meg. Hiszen szeretjük egymást, most születtek a gyermekeink, akik életünk értelmét hordozzák....”

Beszélgetős előadásunkon apai szempontból elemezzük azt, hogy hogyan óvhatjuk meg párkapcsolatunkat és családunkat a rettegett széteséstől. Sorra vesszük, hogy mik azok a hibák, melyeket többnyire férfiak követnek el, és megvitatjuk, hogyan lehetséges, hogy nagyon sok édesapa egyszerűen túl későn ismeri fel: családja a válás szélére sodródott?

Belépő: 1000 Ft/ fő/ alkalom, mely kapható a helyszínen.

 

 

 


Berecz Andras

 

Időpontja: április 17. péntek 18 óra
Helyszíne: Pesztentimrei Közösségi Ház

A „Félbevágott pipafüst” az ámuló szájból és a lélek legmélyéről mennyezetre fújt füst, melyen át férfi és nő régtől fogva egymást vizsgálgatja – a Paradicsomtól errefelé.
Az énekes mesemondó ezen az estén füstokozó és -oszlató is egyben.

Belépő: 2000 Ft/fő, megvásárolható elővételben a helyszínen

 

 


Időponja: 2020. március 28., 17 óra 
Helyszíne: Pesztesntimrei Közösségi Ház

Babos Eszter könyvéhez kapcsolódóan Hettinger Ágnes, a könyv illusztrátora, Aranyecset-díjas festőművész festménykiállításának megnyitója, majd ezt követően kötetlen beszélgetés az alkotókkal

Moderátor: Nemec Mariann író-festő

Köszöntőt mond:

Lipcseyné Horváth Ágnes, a PIKHÁZ vezetője

A kiállítás megtekinthető április 9-ig bezárólag az intézmény nyitvatartási idejében

18 óra: Könyvárusítás és dedikálás

 

 


BudapestAirport fejlec

 

Budapest, 2020. február 24. - A mai napon köszöntötte a Budapest Airport az első közvetlen Szöul-Budapest cargo járatot: a Korean Air Boeing 777F típusú teherszállító gépe 10:40-kor gördült be a repülőtéri logisztikai központ forgalmi előterére. A légi összeköttetés nemcsak a Magyarországon bázissal rendelkező koreai nagyvállalatok számára kiváló lehetőség, de a magyar gazdaságnak is komoly versenyelőnyt jelent az import-export piacon.

 

Hír naptár

« Április 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz